. Ma Nándor napja van.
Nagykőrös három méteres hóemberekkel, Százhalombatta óriás adventi naptárral dekorál
2013-12-07 19:02:26
Nagykőrös három méteres hóemberekkel, Százhalombatta óriás adventi naptárral dekorál

Nagykőrös három méteres hóemberekkel, Százhalombatta óriás adventi naptárral dekorál

Az adventi időszakban a települések központjaiba, főutcáira kerülő fényfüzérek mellett az idén több helyen a szokásosnál látványosabb dekorációs elemeket is elhelyeztek a helyiek, Nagykőrösön például három méteres hóemberek köszöntik a járókelőket, míg Százhalombatta polgármesteri hivatalának homlokzatára az ország legnagyobb adventi naptárát erősítették.
 
Nagykőrös főterén négy, speciális technikával készített hóember vidítja fel a járókelőket, magasságuk a fejükön lévő cilinderrel együtt 2,5 és 3,5 méter - mondta el Tényi András, a város főépítésze. 
Két hóember a szintén tekintélyes méretű adventi gyertyák mellett kapott helyet. A fehér figurák közül a gyerekek kettőt körüljárhatnak, megfoghatják őket, míg a másik kettő egy kis mesterséges dombon áll. A kompozíció előtt egy tavacskát is kialakítottak, bízva abban, hogy azon hamarosan csúszkálni is lehet majd. A figurákat többhetes előkészítés után az adventi időszak kezdetén egyetlen nap alatt állították fel a nagykőrösi polgármesteri hivatal dolgozói a helyi szolgáltató központ munkatársainak segítségével. 
 
Százhalombatta nívódíjas főterén lézer- és lángshow-val, ünnepi dalokkal, fényekkel, óriási naptárral és adventi koszorúval indult az ünnepre hangolódás - közölte Nyilas Hajnalka, a város önkormányzatának szóvivője. 

Két éve elkészítették az ország legnagyobb adventi naptárát, amelyet idén is a városháza homlokzatára erősítettek fel. Minden nap egy-egy új, jókívánságokat rejtő ablak nyílik ki a kalendáriumon a helyiek örömére. Újdonságként egy óriás adventi koszorút is összeállítottak, majd felerősítették a zenepavilon tetejére. A települést majdnem egy kilométernyi fényfüzér, kétszáz kandeláber-motívum és számtalan fényjáték díszíti. A dekorációt folyamatosan bővítik, gazdagítják: karácsonyi lámpákat kapott a Szent István-templom, de a csodaszarvas-díszkút és számos útvonal is ünnepi fénybe öltözött. Az iskolák és óvodák előtt gyermekbarát karácsonyi motívumokat láthatnak a százhalombattaiak.
 
Hírhatár-MTI
További híreink
Tónusok - Meghívó
A ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár egy újabb különleges programra invitálja a művészetre fogékony közönséget.
2014-01-06 13:57:58, Hírek, Kultúra Bővebben
Közkinccsé váltak Rejtő Jenő művei - lejárt a szerzői jog
Egy dolog marad továbbra is sérthetetlen: a szerző névjoga. Ez azt jelenti, hogy továbbra sem állíthatja senki, hogy ő írta volna Senki Alfonz vagy Fülig Jimmy kalandjait.
2014-01-02 16:14:11, Hírek, Kultúra Bővebben
December 11-én Csontváry kiállítás Vácon
Délután 18 órakor bemutatásra kerül mind a szakma, mind a közönség szerint a legnagyobb magyar festőművész két újonnan fölfedezett (eddig lappangó) - anyagvizsgálattal és...
2013-12-11 10:05:58, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére