. Ma Hella napja van.
Újabb jogerős ítélet – OTP-bukta devizaügyben!
2012-12-11 08:13:47
Újabb jogerős ítélet – OTP-bukta devizaügyben!

Újabb jogerős ítélet – OTP-bukta devizaügyben!

Érvénytelenné nyilvánította a bíróság az OTP devizakölcsön szerződését, mivel a vételi és eladási árfolyam közötti különbözetre vonatkozóan nem volt benne rendelkező rész – monda ki a Fővárosi Törvényszék ítéletében.

 

Korábban egy másik ügy kapcsán a Hírhatár elsőként számolt be Kásler Árpád ügyéről, amiben az OTP-t szintén jogerősen elmarasztalták.

 

Egy újabb ügy kapcsán a most született végzésben a bíróság szintén kimondta, hogy a megkötött devizaszerződés semmis!

 

Mert semmis minden olyan szerződés, amelynél a felszámított költségek nincsenek részletesen felsorolva, márpedig az OTP esetében ez történt - mondta ki a bíróság december 7-i ítéletében.

 

Az adóst az OTP-vel szemben a PITE – Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület képviselte.

 

Az ügy azért is érdekes lehet, mert több ilyen szerződés megkötése is lehetséges volt, amiben ez a formai hiba szerepel, vagyis az árfolyamrés – eladási/vételi különbözet – nem lett feltüntetve a hitelező részéről a felszámítható költségek sorában.

 

Bár az adós ezzel ugyan számolt és a bank a teljes hiteldíj-mutatóban ugyan szerepeltette, de a szerződésben ennek feltüntetését kihagyta, vagyis a tételes költségek felsorolásában nem volt benne.

 

Az ítélettel az OTP nem ért egyet, bár az ítélet jogerős, vagyis további fellebezésre, már nem nyílik lehetőség.

Utoljára frissítve: 2012-12-11 10:04:45

További híreink
A Magyar Liberális Párt elismerően szólt a felismerésről
Bajnai Gordon kezdeményezése önmagában kevés, a teljes körű összefogáshoz a többi ellenzéki párt eltökéltségére is szükség van.
2014-01-07 08:54:10, Hírek, Fókuszban Bővebben
MSZF: A magyar politikai elit vegye komolyan Ferenc pápa felszólítását
A társadalmi egyenlőtlenség mára oly égbekiáltóvá lett, hogy már nem csak kizsákmányolásról és elnyomásról lehet beszélni, hanem olyan fajta társadalmi kirekesztésről is,...
2014-01-07 07:22:24, Hírek, Fókuszban Bővebben
Jogsegély-szolgálat a földpályázaton vesztes gazdák részére
A kormány azt ígérte, hogy a családi gazdaságokat részesíti előnyben az állami földpályázatok elbírálásánál, de kiderült, hogy a földet saját tulajdonának tekinti: a kisg...
2014-01-05 08:24:17, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére